vélemények a szertartásokról
A profizmusod és a hozzáállásod nélkül nem tudtunk volna ilyen méltó búcsúztatót tartani. Számos résztvevő jelezte vissza, hogy lélekemelő, vigaszt hozó alkalom volt.
Biztos vagyok benne, hogy Apu is mosolyog valahol.
Kellett pár nap, de megnyugodtam és már csak tompán fáj a seb…
Ebben sokat segített a búcsúztató.
„A szertartás szép és megható volt, szinte mindenki elmorzsolt pár csepp könnyet, pedig senkit nem ért váratlanul az esemény, tekintettel anyósom magas korára.
„Kedves Lívia! Családom nevében köszönöm, hogy átsegítettél minket ezen a rendhagyó búcsúztatón, és azt, hogy sikerült „hazavinni” anyukámat oda, ahová ő szeretett volna menni. Bárki, aki ismerte őt úgy gondolta, hogy ez a szertartás olyan volt, amit ő szeretett volna… Külön köszönet, hogy a kis családunk helyezhette örök nyugalomra! Hálásak vagyunk neked!”
Lívi hangja és megjelenése kedvességet és bizalmat áraszt. A beszéd közben szem előtt tartotta, hogy a család békére és megnyugvásra leljen a személyre szabott és egyedi búcsúztató során. Köszönjük.
Líviával egy véletlennek köszönhetően hozott össze a sors, amikor már hónapok óta arra vártunk, hogy a gyerekeim hazajöhessenek külföldről és végre teljesíthessük édesanyám kívánságát, és örök nyugalomra találjon abban a természeti környezetben, amire vágyott. Néhány nap alatt szervezett meg mindent. Személyes találkozó és levélváltás követően összeállt a szertartás terve, a búcsúztató beszéd, a versek, a zene. Profi módon intézett mindent, személyisége pedig hozzájárult ahhoz, hogy úgy tudtunk elköszönni édesanyámtól, ahogy ő szerette volna.
Zsuzsa
Mivel apu természet rajongó volt és nem szerette a papokat egyértelmű volt számunkra, hogy polgári szertartás és valamilyen szórásos búcsúztatója lesz. Az interneten találtunk rá Lívia szolgáltatására, ami első olvasatra is nagyon szimpatikus volt. Aztán amikor beszéltünk, már tudtuk, hogy rá van szükségünk. A család minden kívánságát figyelte, a szertartás szövegét addig egyeztette velünk, amíg tökéletes nem lett. Átbeszéltük a díszítés, helyszínt ajánlott a Duna parton, intézte a hajót. Azt gondolom, apuhoz méltó búcsúztatást kaptunk tőle, szerintem odafentről ő is mosolygott.
Köszönöm.
„Kedves Lívia! Köszönöm szépen,hogy megismerhettelek!A Jóisten ajándéka vagy! Minden fájó léleknek kedves szavaiddal, lényeddel,vigaszt és megnyugvást adsz.Egy ilyen szertartás, búcsúztatás olyan a szívnek és a léleknek, mint egy simogatás.Kívánom,hogy mások is akik gyászukban hozzád fordulnak vigasztaló szavakért átéljék, megéljék ezt a fájdalmas és mégis csodálatos elengedését szeretett család tagjával, mint amit mi átérezhettünk.Hálás szívvel köszönjük!”